FAFARAGÁS

Másik szakmám, ami sok kihívást, ugyanakkor hihetetlen élményeket szerzett számomra az eltelt három évtized alatt.

Amit megtanultam az évek alatt, ahhoz mindig hozzátettem a saját elképzeléseimet, fantáziámat, s természetesen a megrendelők kívánságát. Így egy-egy adott korszakot tudtam elővarázsolni, megidézni, megfaragni, számomra kedves anyagból, a fából. Születtek a kezem alatt különböző korszakok divatjait megjelenítő munkák, mint a néphagyomány vagy éppen a modern mai használati tárgyak. A nehézségek mindig inspiráltak, szerettem, ha a megrendelő elképzelései úgy találkoztak az enyémmel, hogy abból valami egyedit sikerült megvalósítani.

Párat felsorolok ezekből a kihívásokból, melyeket a megrendelő maximális megelégedésére készítettem el.

ÁTTÖRT FAFARAGÁS

Készült már rengőbe, beltéri ajtó felülvilágítójába.
A szokásos csak úgy nappali díszének, karácsonyi ajándéknak.
Természetesen ettől a mintától eltérhetek, ha felárral kéred.

KONYHÁK

Egyedi árban, egyedi megközelítésben készülnek. Ezen termékek helyszíni felmérést igényelnek. Keressen emilben, telefonon.

Amikor a konyhádban is minőségi anyagokkal szeretnéd körbe venni magad:
– tömör fa
– faragott kisérő díszek
– faragott betétek
– kőlap
– réz kiegészítők

Természetesen a modern technológiáról sem kell lemondanod. Támogatom és alkalmazom a legújabb fiókgördülő szerkezeteket, modern pánt rendszereket, mert ez kényelmesebbé teheti a konyhába töltött idődet. Sőt a konyhai gépeket is el lehet dugni egy faragott szekrényajtó mögé.

KÓSTOLÓ GARNITÚRÁK

A kockásterítő sok mindent eltakar, de azért egy szint felett, nem süllyedünk egy szint alá…
Amikor boraid megkívánják, hogy a kedves vendéget, turistát olyan asztalhoz ültesd le ami passzol a környezet, a belső enteriőrhöz.

BOROS POLCOK

Borászként tudnom kell, mi a legkedvesebb pozitúra egy palacknak. Akkor Ön is kedveskedjen borainak, ők azzal fogják meghálálni, hogy évek múlva is frissek és gyümölcsösek maradnak.

 

MÚZEUMI INSTALLÁCIÓK

Ezek látványban is önmagukért beszélnek. Nem harsognak, hisz a tárgyakon van a hangsúly. Olykor tartják, kiemelik a tárgyat, máskor körbe ölelik és magyarázzák történetét.

Mire gondolhatsz:
– Installációk
– üvegvitrinek
– vitrinszekrények
– korhű enteriőrök
-tablók

TEMPLOMI PADOK, EGYHÁZI BÚTOROK, MŰEMLÉKES MUNKÁK

Talán munkánk legnehezebbike, hisz egy korszakot kell követni. Díszeimben a múlt jelentkezik. Mégis oly sokszor kérik atyák, tiszteltesek, presbiterek:
– haladjunk egy kicsit a korral
– kevesebb padot tegyünk egy szekcióba mert így kényelmesebb
– legyenek lábtartók
– padok legyenek kényelmesebbek a régieknél, állítsunk a dőlésükön

Hallgatom, hallgatom és jönnek a gondolatok és már kész is megoldások a fejemben.

 

SZOBROK, KISPLASZTIKÁK

Munkánkkal életérzéseket akarunk kifejezni. Arányokat akarunk követni, nem mindig sikerül, de naiv művészként nem is kell, nem is akarom.

CÉGÉREK

 „A jó bornak is kell a cégér” így szól egy nagyon régi közmondás.  Ebben a rohanó világban és ilyen kínálat mellett azért nem árt tudni, hogy bizony kell. Amikor egy faragott cégtáblán szeretnéd megjeleníteni családi címered, vagy céged nevét nem árt tudni, hogy van kihez fordulnod, ha minőségi munkát szeretnél.
Vagy  egy rusztikus, kézzel faragott, névre szóló, kedves ajándék, amivel a szülinapjára lepnéd meg életed párját, a házi borozójába.
Biztos a siker, ugyanis bevált már párszor ez a meglepetés.

 

BÚTORMÁSOLÁS

Van egy régi tálalód?  Kötődsz hozzá szívvel- lélekkel, emlékekkel, mert a nagypapáé volt, vagy a dédié?  Szeretnéd, ha otthonod méltó helyére kerüljön?  Szeretnél egy konyhát, s benne egy komódot, és rajta minták olyanok legyenek, mint a Dédi bútorán? Mert szeretnéd visszacsempészni gyermekkorod szép emlékeit?
Sokszor hallottam már vissza- visszatérő kérésként. S olyan lett! Formára, alakra, színre, és rajta a szép korhű díszek másolatai. S egy-egy ilyen bútordarab belengi bájával az egész házat régmúlt emlékeket idézve.

Különleges, egyedi kérések is megtalálnak, melyeket szívesen teljesítek!  Egy szerelmes pár, szerelmük zálogaként vett egy „szívecskés” paraszt barokk széket.  Innen eredt az ötlet, hogy szeretnének egy rusztikus konyhát, s abban minden ajtón ez a szívecske motívum jelenjen meg. A konyha nagyon szép lett, s a szívecskék?  Örömmel faragtam a konyhaszekrény minden ajtajába.

Kedves leendő megrendelő! Fontos vagy, ahogy előtted álló is. Kérlek, időben add le a rendelésed, mert nyári hónapokban akár 5-6 hónap is lehet a várakozási idő, télen ez rövidül. Köszönöm megrendelésed!

KAPCSOLATFELVÉTELI ŰRLAP

5 + 6 =

CÍM

7100 Szekszárd, Bocskay utca 26.

TELEFON

(+36) 20/247-4822

E-MAIL

borfarago@gmail.com